Nem követem a játékszoftver-fejlesztési trendeket, mivel jellemzően leragadtam a 8-bit retro világban ezen a téren, vagy ami még rosszabb, az interactive fiction nevű szöveges kalandoknál. "Mert bocsánaton és alkuváson még eladók gyönyörű percek!" - mondta Kaffka Margit az Utolszor a Lyrán című versében, ami jelen esetben annyit tesz, hogy sem időm, sem energiám kereskedelmi játékokra, a pénz meg aztán a legkevesebb. Vagy jelentheti azt is, hogy Life Is Strange nevű játék készítői éltek egy kézenfekvő üzleti fogással: 5 epizódból álló alkotásuknak első részét ingyenesen letölthetővé tették, ami fél nap alatt le is jött az 1Mbit/s telefonról megosztott internetkapcsolatom segítségével. Sebaj, úgyis kimaradtam a betárcsázós technológiából, ugyanis más dolgom volt éppen. Asszem, egy CoV nevű folyóiratot bújtam szorgalmasan akkoriban. És/vagy egy Sz. Sörszalon nevű helyen üldögéltem. Tehát az élet bizony eléggé furesz: adtam egy sanszot a Life Is Strange nevű játéknak, de azt is mondhatnám, hogy inkább magamnak, mondván, hogy kipróbálom az első epizódot, aztán ha bejön, akkor megveszem a teljes játékot a Steamen 5€, kb. 1500 Ft értékben. Persze azóta megvettem, hogy két gyámsági ügyintézés között legyen mivel elütnöm az időt. Jó, mi? Nem is baj, hogy csak az első epizódot toltam végig ezidáig, mert tartok tőle, hogy össze-vissza spoilerezném ezt az amúgy is eléggé csapongóan induló játékleírást.
Magáról a játékról is essen akkor néhány szó. Mint említettük, 5 epizódból áll, mintegy imitálva a játék filmsorozat-jellegét, szóval az embernek külön öröm, hogy egyszerre csöppen bele egy interaktív filmsorozatba, mivel a 3D-s, rajzolt grafikák, és átvezető képsorok nagyon emlékeztetnek erre, egyszerre kap egy hipermodern kalandjátékot, vagy felfoghatja Visual Novelként is az egész történetet. Én akkor is ki lennék békülve a játékkal, ha csak ennyi lenne a cselekmény, ami az első epizódból kiderül, bár bőven akadnak még elvarratlan szálak, amik előrevetítik, hogy egy nagyobb lélegzetű műről van szó.
A játék alapötlete meglehetősen szimpatikus: egy felsőoktatási intézmény művészeti karán tengetjük mindennapjainkat, fotó szakosként, fő problémáink nagy vonalakban a következők: Victoria, a helyi, hm... diákkör vezetője állandóan csesztet minket, az intézmény biztonsági alkalmazottja szintén hülye, és zaklatja a diákokat, aminek következtében egyre gyakrabban gondolunk egyre nagyobb nosztalgiával szülőföldünkre, a napsütötte Seattle-re. A történet felütése meglehetősen szokásos: egy órán szunyókálunk éppen, mindenféle világítótornyokról álmodozva, amikoris egyszercsak rádöbbenünk, hogy vissza tüdjuk pörgetni az időt néhány perccel. A vécében szemtanúja leszünk kedvenc barátnőnk, Chloé meggyilkolásának, és úgy döntünk, bevetjük újonnan felfedezett képességünket, hogy inkább mégse haljon meg, hanem folytassa tovább zűrös életét, sőt, későbbi kalandjaink során a mi oldalunkon bukkanjon fel, cserébe mi is segíthetünk neki felkutatni eltűnt barinőjét.
A játék, ha jól tudom, az Unreal Engine 3 játékfejlesztő szoftverrel készült, talán ebből következik az irányításában álló néhány kisebb anomália: a W, A, S, D billentyűkkel való irányítás csak egy (az egérrel a kamerát zoomoljuk), a játék közben felkínált választások a kurzornak a felkínált szövegrészre való vitelével történik (kattintás nélkül), ezt csak azért írom le, mert nekem kb. egy REM fázisomba került tegnap éjszaka, ameddig rájöttem, hogy hogy kell a karaktert a tárgyak manipulálására bírni, mindeközben szegény Chloét kb. 47x lőtték szitává :-(. Shifttel gyorsítunk, jobb egér gombbal, illetve CTRL-lal visszapörgetjük az időt. Nagyjából ennyi lenne. Vannak még hírek arról, hogy több epizód fog készülni a játékhoz, és a tv-sorozatok mintájára ezek is évadokká állnak össze. Sőt, arról is olvastam információt, hogy valamelyik vadállati barom filmet szeretne készíteni a játékból. Az élő szereplős remake-et még megérteném, de filmet minek? Akik annyira visszamaradottak szellemileg, hogy nem tudják a játékban irányítani az eseményeket, nem biztos, hogy pont egy film alapján fognak kapcsolatba kerülni Max és Chloé sztorijával. Ja, bocsika, még nem mondtam, hogy a mi nevünk igazából Max, mármint a játékban. Barna, kleó hajunk van, és picsatáskánk. A kék haj Chloé. Mivel klasszikus értelemben vett gamer körökben nem mozgok otthonosan, sajnos nem tudom megmondani, mennyire híres ez a játék, vagy hogy volt-e már itt róla szó, maradjunk annyiban, hogy egy csecsemőnek minden vicc új. :-)
Értékelés: 10 világítótorony a 10-ből. A játék beszerzése jelen esetben egyénileg történik, mondom, én a Steamen vettem 5€-ért (75%-os engedménnyel...).
Biztosan mindenkinek volt már hasonló élménye, úgyhogy most a kollektív emlékezetből merítek, amikor azt mondom, mindenkinek volt már barátja, akitől többet szeretett volna, mint barátság. Volt valaki, aki néha a vállamra hajtotta a fejét, megfogta a kezem, stb... Csak barát. Egyáltalán létezik barátság férfi és nő között? Vagy mindketten csak arra várnak, hogy a másik megmondja, hogy színt valljon? Nekem több ilyen barátnőm is volt egészséges koromban; az az igazság, hogy nem mertem igazán rájuk startolni. Azt se tudtam, hogy kell, és a mai napig sem. Pedig gyakran találkoztunk, eljártunk ide-oda (az ital is gyakran előkerült), de az igazi kezdő lépést soha senki sem tette meg. Talán arra vártak, hogy kezdeményezzek, talán csak élvezték a társaságomat (abszolút jó társalkodó voltam akkoriban). Szótlanná és bezárkózóvá igazán csak a betegségem tett. Meg az, hogy felnőttem, és ilyenformán változtak meg a tásas kapcsolataim, hogy ilyen románcokra, együtt lógásokra, majdnem együtt járásokra, és egyáltalán az udvarlásra nincs már leheőségem. Sokat beszéltem, buliztam, táncoltam akkoriban, és hát, azt hiszem, három, vagy négy ilyen lány lehetet akivel éreztünk valamit. Persze van az a közhely, hogy a szerelem elrontja a barátságot, de nekem még sosem nyílt alkalmam ezt a tételt a való életben kipróbálni. Az is igaz, hogy sokszor már késő utólag gondolkozni, a pillanat elmúlik, és vele együtt a lehetőség is. Sokat emésztettem magam emiatt, de a híres nagy barátságokból már csak 1-1 Facebook jelölés maradt. Meg lájkok, gonsolom, a közös idők emlékére. Beszélhetnék még ezekről a dolgokról, nem olyan téma, ami gyakran felhozódik, de ezt a kis eszmefuttatást csak bevezetőnek szántam.
A Her című játél, vagy interaktív novella, mindegy, hogy nevezzük, pont egy ilyen barátságról szól lány és lány között, persze ezen már meg sem lepődök. Eddigi játékélményeim alapján gyakoribb a játékokban az azonos nemű kapcsolat, bár még csak olyan 100 játékot játszottam végig, mit tudom én, lehet, hogy kicsi még a merítés. A Her (aminek én azt az elmés címet adtam, hogy Őt), egy időutazós, sci-finek is felfogható romantikus történet. Annyiban igaza van a történetnek, hogy a megfelelő helyen, és időben kell lennünk a nagy gesztusok megtételéhez, különben a pillanat gyorsan elillan, és az ember sokat változk, ennyi idő távlatából az ember már nem ugyanaz. Tehát a jelszó: akkor és ott. A főhősnő egy társaság segítségével visszautazott az időben, hogy megmondhassa neki. Vajon milyen sikerre számíthat egy ilyen egy órás időutazáson, ahol ráadásul szabályok kötik a kezét, például nem beszélhet? A játék három részre tagolódik, az időgép körüli teendőkre, ami a leginkább sci-fi-szerű, a keresgélésre, és a nagy találkozásra.
Egy időben mindig szerettem volna AIF (Adult Interactive Fiction) játékokkal játszani, de valahogy sohasem jött össze. Nem, mintha annyira izgatna a téma, csak úgy kíváncsiságból. Nevezhetjük dating simulatornak, mivel két leszbikus hölgy első közös vacsorájáról van szó a játékban. Ezzel a játékkal, azt hiszem, beletaláltam a közepébe, felnőtt kalandjáték, dating sim, és survival horror egyben. A játékot több okból nem fordítom le: 1. nem adja vissza az eredetit, 2. nem szeretnék ilyen szavakat használni, mint ami a játékban van. 3. a blogot ismerőseim is olvassák, és nem akarom magam, hm... diszkreditálni, ez a jó szó. Szóval a főhősnő egy üveg borral érkezik meg Anni-hoz, aki a domináns a kapcsolatban, és ezt igyekezik érzékeltetni is, amikor disznócskájának nevez.
Kedves kis Miss Dish, feltűnt nekem, hogy egy jó vacsora háttérbe szorult a kapcsolatunk alatt. Vagy inkább túl elfoglaltak voltunk, hogy élvezzünk egy kellemes vacsorát. Nem, mintha bánnám, amikor siklasz a lábaim között, nyalogatod a cipőmet és dugásért könyörögsz. De kár oly sokszor kihagynod a desszertet, csak azért, mert elbaszod a diétádat. Legyél itt ma este, nyolc órakor, és főzni fogok neked, olyan ételt, ami tűzbe hozza az nyelvet és az ujjakat. Nincs kérdés, nincs halasztás. Legyél itt, és hozz aza alkalomhoz illő italt, különben nagyon nagy bajba kerülsz.
Az este séfje, Anni
Ki tudna ellenállni egy ilyen levélnek? Meg is jelensz este nyolckor, a kijelölt időpontban, végigkövethetjük a két szereplő udvarlását, szexuális játékait, a kikötözésig rendben is van minden, de akkor előkerül a kés is. Innen lép át a történet a "survival horror" kategóriába, ugyanis rájövünk, hogy Anni étlapján mi szereplünk mint fő fogás. Ha kiszabadulunk a kötelékeinkből, megkezdődik a B-filmekre jellemző üldözés, aztán, ha életben akarunk maradni, mégiscsak szexelünk Annival... Közben rájövünk, hogy nem mi voltunk az elsők a sorban, kiderül, hogy sikerül-e véget vetnünk Anni ámokfutásának, vagy almával a szánkban sültként végezzük Anni vacsorájaként...
Nyugalom, már csak ketten vannak hátra, Porpentine, és Caelyn Sandel. Most Merritt Kopasról lesz szó. Ezév elején jelent meg a könyve, a Videogames for Humans, és egmondom őszontén még nem rágtam át magam teljesen rajta. Leginkább antológia ez, a játékok is mellékelve vannak hozzá. A könyv 27 játékot tartalmaz, és 25 kritikus írt hozzá félig végigjátszást, félig esszét. Merritt Kopas csak felkérte az írókat, elkérte a játékokat, elmondása szerint nem volt könnyű a könyhöz az anyagot összegyűjteni, és megszerkeszteni. Elmondása szerint Anna Anthropy Encyclopedia Fuckme című műve volt rá nagy hatással, ahol egy túlfűtött szexualitással rendelkező hölgy egy kannibálhoz érkezik randevúra. Az előszóban gyakran visszautal Anna Antrhropy könyvére, hogy az volt rá olyan hatással, hogy maga is ilyesmivel szeretet volna foglalkozni. A könyvön kívül előadásokat tart a digitális játékokról, tervezésről, és kultúráról. Szintén megjelent pár játéka, az ingyenesek közül egy kisebb játéka, ami a közízlésnek is megfelelő, a Conversations With My Mother, amiben ki nem mondottan a nemi átalakító műtétről érdeklődik az anyuka. Beszélhetünk vele a hormonokról, a terápiáról, és a sminkelésről. A játék meglehetősen rövid, csak egy rövid aggódó anyai érdeklődést igyekszik digitális formában megjeleníteni.
Mivel a saját játékaiban olyan témákat feszeget, hogy pl. hogyan szexeljünk transzneműekkel, ez a positive space c. játékában van illusztrálva, és a Consensual Torture Simulatorban kifejezetten szadomazochisztikus témákról ír (ami fizetős, olyan 3$ körül van), maradjunk inkább a Conversations With My Mothernél, az legalább nem érint kifejezetten szexuális témákát. Írt a gyerekkori szexuális bántalmazásáról is Moons and Waves címmel. Saját bevallása szerint ez a legőszintébb írása. (Egyébként azért, mert nem adok linkeket, még rá szabad keresni a játékaira.) Jöjjön akkor a Conversations With My Mother. És aki arra gondol, hogy ennyi az egész, az belegondolhat, hogy a téma néhány családban fel sem hozódik, pláne nem ilyen tapintatosan.
Az OCD (obsessive-compulsive disorder), magyarul obszesszív-kompulzív megbetegedés, kényszerbetegség, a népesség 2-3%-ára jellemző, tehát 2-3x gyakoribb a skizofréniánál. Olyan elmeállapotot jelent, amelyben újra és újra jelentkező kellemetlen képzetek vagy gondolatok (kényszergondolatok) mellett állandóan újra jelentkező késztetések vagy cselekedetek (kényszercselekedetek) vannak jelen. A skizofréniával ellentétben a beteg tisztában van kényszergondolatai és kényszercselekvései abszurditásával, nem veszíti el a kapcsolatot a valósággal. Szintén észlel belső sugallatokat, kényszergondolatokat, de a skizofréniásokkal ellentétben soha sem jut el a cselekvésig ezeknek a belső gondolatoknak a hatására. Mire is gondolok, mi jellemző a kényszeresekre: gyakori kényszergondolatok, ezek közül is az agresszív kényszergondolatok lehetnek a legzavaróbbak, közel állnak a skizofréniások tüneteihez:
- az anya bántani fogja gyerekét, de előfordul egyéb rokonnal, vagy ismeretlennel kapcsolatban is
- az autóvezető kényszergondolata, hogy félrerántja a kormányt, ezzel balesetet okozva
- szintén gyakori kényszergondolat az is, hogy a beteg akarata ellenére a közelgő metró alá ugrik
Aztán a kényszergondolatokhoz kapcsolódnak a kényszercselekvések, de csak kevés kényszergondolat sarkall valódi cselekvésre, ám ezek általában ártalmatlan jellegű parancsoknak való engedelmességek, pl. kézmosási, ellenőrzési és megszámolási kényszer. Jellegzetes példái az ellenőrzési kényszer, melyben a beteg mások cselekedeteit folyamatosan ellenőrzi és felülbírálja, az önellenőrzés, melyben például számtalanszor visszamegy, hogy megnézze, bezárta-e az ajtót, vagy elzárta-e a gázt. Gyakori a megszámolási kényszer, melyben például a kockaköveket, lámpaoszlopokat kell megszámolni. Ide tartozik a kézmosási, mosási, takarítási kényszer is.
Seeking Ataraxia - A game about anxiety
Ataraxia (főnév): a szabadság állapota ez érzelmi zavaroktól; nyugodtság
Így kezdődik a Seeking Ataraxia című játék, ami, nyugodtan mondhatjuk, hogy a Depression Quest kistestvére a kényszerességről, valamivel rövidebb, egyszerűbb, és meglátásom szerint jobb is. A főhős már a játék elején egy pszichiáternél kezd, aki kérdéseket tesz fel a kényszerességgel kapcsolatban, majd antidepresszánsokat ír fel neki. (Az antidepresszáns valamelyest csökkenti az OCD tüneteit - állítólag.) Majd eldöntheti, hogy innen bulizni megy, vagy tanulni a könyvtárba. A játékos felugró ablakokon keresztül látja a szereplő kényszergondolatait, amik főleg Jeeves-szel, a cukorbeteg macskával kapcsolatosak, de megjelenik a játékban pl. a takarítási kényszer is.
A játékban különböző személyekkel kerülünk kapcsolatba, és ezen személyekkel való interakcióink alakítják a végkifejletet (egy kicsit, mint a Depression Quest-ben), amúgy nincseneke sokan: Chris: lakótárs, Mike: filozófus-féle, Alice, egy régi barátnőnk, és édesanyánk, aki folyton cseszeget. (Talán valami utalásféle lehet arra, mitől is alakult ki a kényszeresség, mert mint mindennek, ennek az okait is keresik, vagyis szeretnék feltárni, természetesen.)
Ez egy eléggé nagy közfigyelmett kapott játék, a depresszióról van szó benne. Főhősünkről annyit kell tudni, hogy van egy bulizós főiskolás barátnője, egy 8 órás munkája, amit nem szeret, családja, ami többet várna tőle, meg egy jó kis depressziója. A játékban választási lehetőségeket kapunk, hogy hogyan reagálunk egy-egy emberre, vagy szituációra, valamelyik piros, és át van húzva, valamelyik kék, és kattintható, attól függően, hogy mennyire vagyunk éppen aktuálisan belemerülve a betegségünkbe. Alul látható a depressziónk mértéke, vagyis szöveges értékelése, és hogy éppen terápiában vagyunk-e, és szedünk-e gyógyszert a depresszióra. A célunk mindössze annyi, hogy elvergődjünk valahogy a pszichiáterhez, amihez az kell, hogy ellenálljunk a csábításnak, és ne csináljunk túlzottan depis dolgokat, hogy egyáltalán kattinthatóak legyenek azok a linkek, amik valamiféle pozitív(abb) végkifejlethez vezetnek. A játék viszonylag rövid, kissé unalmas, és enyhén nyomasztó, amire a zene és a hanghatások még rátesznek. Külföldi fórumokon a játék kapott hideget-meleget, komolyabb cikkekben általában méltatják, sok fórumposzt viszont nagyon lehúzza, hát én valami mást vártam, de nem olyan rossz.
Reakciók: Sokak szerint ez nem tekinthető játéknak, hanem csak egy interaktív történet, nekem azért még belefér a játék fogalmába. Valaki azt mondja, hogy a depresszió nem igazán választások kérdése, hanem egy öngerjesztő folyamat, amibe egyre jobban belesüllyed az ember. Mások szerint nem olyan egyszerű megoldani, hogy most szedünk-e gyógyszert, vagy járunk-e terápiába, vagy ilyesmi. Véleményem szerint a történet kissé megkerülése a pszichiátria intézményének, ambulanter megoldva, és kikerülve a kórházi kezelést, ami szerintem még hozzá tartozna a témához. Még annyit, hogy a játék már az elején figyelmeztet, hogyha súlyos depressziósak vagyunk és/vagy öngyilkos késztetéseink vannak, inkább hanyagoljuk a végigjátszását. Mint kisebb/nagyobb mértékben érintett a témában, ezt én sem ajánlom, mert nekem sem marad a legkedvesebb játékélményem. Mindenesetre a témában a legjobb játék, ami visszaadja a betegség hangulatát.
Ahogy tudom, a transzneműség szintén egy mentális rendellenesség, azt jelenti, hogy valaki más nemű testbe született, mint amilyen neműnek érzi magát. Anna Anthropy transznemű játékíró, és játékkritikus, első könyvének címe:Rise of the Videogame Zinesters: How Freaks, Normals, Amateurs, Artists, Dreamers, Drop-outs, Queers, Housewives, and People Like You Are Taking Back an Art Form, magyarul: A videojáték-szerkesztők felemelkedése: csodabogarak, normálisak, amatőrök, művészek, kirúgottak, melegek, háziasszonyok, és emberek, mint te, hogy találnak vissza egy művészeti ághoz. Művészeti ágat említ, könyve félig szubjektív játéktörténet -és elmélet, félig "manifesztó", kiáltvány, hogy mindenkinek meg kellene próbálkozni játékírással, mégha nem olyan jól sikerül is. Ebből a könyvéből való a következő idézet, egy sarkalatos vélemény:
"A több és jobb játékok készítése kihívás elé fogja álítani a játékipart kreativitásban. Millió dollárokat költeni ugyanannak hetven óra hosszú játéknak a remake-jére ugyanannak a kis közönségnek nem lesz többé megvalósítható, mikor annyi sok ember szeretne másfajta tapasztalatot a játékoktól, és megvan az eszközük, hogy megtalálálják máshol. A hobbisták játékaiban megvan a lehetőség, hogy megváltoztassák a videojátékok uralkodó formátumát: hetven órás multimilló dolláros játékok helyett, amiknek darabja hatvan dollár, a digitális játékok lehetnek rövidek és függetlenek – egy óránál rövidebbek, elég rövidek ahhoz, hogy beleférjenek kényelmesen egy felnőtt játékos napjába. A játékok fókusza lecserélődik a tulajdonságokról, ahogy a játékokat szokás megkülönböztetni egymástól – harminc óra játékidő, tizenkét egyedi fegyver, fejlettebb négy dimenziós grafikus gyorsítás – az ötletekre. "
Anna Antrophy "freelancer", szabadúszó, játékokból, magazinokból és könyvekből tartja fent magát. Legtöbb játéka nem is elérhető ingyenesen, az interneten lehet őket megrendelni. Most egy önéletrajzi játékát fogom bemutatni, amire véletlenül találtam rá egy oldalon, én 5$-ért vettem, de itt szabadon játszható. A mű címe Dis4ia, és "nemi identitászavar" helyett a "hangulatzvar" (Dis4ia) szót használja. A Dis4ia önélatrajzi ihletésű játék, erről tanúskodik Anna naplója is:
"dis4ia az elmúlt hat hónap története az életemnek: mikor meghoztam a döntést, hogy elkezdem a hormon terápiát, és elkezdtem ösztrogént szedni. szerettem volna számba venni az összes frusztrációmat a tapasztalattal kapcsolatban, és talán készíteni egy " ez jobb is lesz"-t a többi transznemű nőnek. mikor elkezdtem dolgozni a játékon, még nem tudtam, hogy jobb lesz-e egyáltalán. éppen a közepén tartottam a szarságok részletezésében a 3 pályáján a játéknak, és nem tudtam, hogy mi lehetne a vége; nehéz volt egy happy endet vízionálni."
Szóval ez egy retro stílusú önéletrajzi játék, ami egyrészt a sorstársakon hivatott segíteni, másrészt segíti a nem transzneműek empatikus képességét ezknek a dolgoknak az irányába. A játélnak 4 szintje van "Gender Bullshit", "Medical Bullshit", "Hormonal Bullshit" és "It gets better?" A játék felnőtteknek készült, de egy óvodáscsoport is megértené a nyelvezetet, amennyiben tanulnak az oviban angolt. Bár a hangsúly a főhősnő lelki megrázkódtatásain van, van a játéknak egyfajta humora, ami feledteti a szenvedést. Az eddig bemutatott játékoktól eltérően nem klasszikus értelemben vett interactive fiction, inkább egy villám-ügyességi játékokkal tűzdelt flash játék.
És ez még csak a kezdet, ma Annát mutattam be valamennyire, de tele vagyunk transznemű játékfejlesztőkkel, talán még lesz róluk szó: Porpertine, Caelyn Sandel, Rani Baker, Merritt Kopas, Evelyn Ingoldsby, estébé, estébé... Később még talán lesz róluk is szó, sőt, biztosan...
Annyira jó eredményűek a nemi átalakító műtétek, hogy csak annak a nőnek higgyetek, aki kislányos képet is tud mutatni magáról! #tanulásokba
Megmondom őszintén, nem igazán nézek híreket, de Nigériáról volt eddig is valamennyi halvány sejtelmem, először az ebola járvány kezdett elterjedni, majd felütötte a fejét a Boko Haram nevű szervezet is, ami valami ilyesmit jelent: "a nyugatosodás szentségtörést". Szóval annyit tudtam, hogy ez a Boko haram erőszakos cselekedeteket hajt végre, egész falvakat pusztít ki, öngyilkos merényleteket hajt végre, nőket rabol el, hogy aztán kényszerrel feleségül menjenek hozzájuk. Azt olvastam, hogy azután ezeket a nőket is kiképzik a saját módszereikre. A nőket gyakran a nigériai hadseregnek kell kiszabadítania. Szóval a Boko Haram rémületben tartja Nigériát.
2015-ben szövetségre lépett az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű közel-keleti terrorszervettel (ISIS) is, és annak mintájára saját közigazgatást próbál bevezetni Nigéria általa uralt területén. Céljuk az iszlám állam létrehozása Nigériában.
"A Boko Haram megöli azt, akit iszlámellenesnek tekintett tevékenységet végez, például alkoholt iszik." Wikipédia - Itt betelt a pohár. :-) Innentől kezdve én is ellenség vagyok a szemükben... Nem csoda, hogy a békés nigériai polgároknak elegük van belőlük, félelemben és terrorban töltik mindennapjaikat. Képzeljük el, hogy nem léphetnek ki az utcára anélkül, hogy ne kelljen terror támadástól tartaniuk.
Erről egy applikáció, egy "játék" is készült, ami engem nagyon megfogott, és csak ezért lettem olyan figyelmes a nigériai helyzetre. A játék három terrorrcselekmény történetét meséli el, három karakter szemszögéből, meglátásom szerint az első a legjobb. Mindenképpen érdemes vele játszani, mert egy olyan világot ír le, amit mi itt el sem nagyon tudunk képzelni. Kicsit szégyellem, de az egész egy akció-kaland játéknak is felfogható, annak ellenére, hogy terror-ellenes figyelemfelhívó funkciója van.
És bár megígértem, hogy több játékfordtás nem lesz, mégis úgy látom, hogy ebben legalább jó vagyok, és gy a magyar közönség elé tárhatok kalandjátkék gyöngyszemeket.Szóval akkor jó játékot:
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ki tudna ellenállni egy ilyen levélnek? Meg is jelensz este nyolckor, a kijelölt időpontban, végigkövethetjük a két szereplő udvarlását, szexuális játékait, a kikötözésig rendben is van minden, de akkor előkerül a kés is. Innen lép át a történet a "survival horror" kategóriába, ugyanis rájövünk, hogy Anni étlapján mi szereplünk mint fő fogás. Ha kiszabadulunk a kötelékeinkből, megkezdődik a B-filmekre jellemző üldözés, aztán, ha életben akarunk maradni, mégiscsak szexelünk Annival... Közben rájövünk, hogy nem mi voltunk az elsők a sorban, kiderül, hogy sikerül-e véget vetnünk Anni ámokfutásának, vagy almával a szánkban sültként végezzük Anni vacsorájaként...
Aztán a kényszergondolatokhoz kapcsolódnak a kényszercselekvések, de csak kevés kényszergondolat sarkall valódi cselekvésre, ám ezek általában ártalmatlan jellegű parancsoknak való engedelmességek, pl. kézmosási, ellenőrzési és megszámolási kényszer. Jellegzetes példái az ellenőrzési kényszer, melyben a beteg mások cselekedeteit folyamatosan ellenőrzi és felülbírálja, az önellenőrzés, melyben például számtalanszor visszamegy, hogy megnézze, bezárta-e az ajtót, vagy elzárta-e a gázt. Gyakori a megszámolási kényszer, melyben például a kockaköveket, lámpaoszlopokat kell megszámolni. Ide tartozik a kézmosási, mosási, takarítási kényszer is.
